Szűz Mária

Szűz Mária – Magyarok Nagyasszonya – Napi evangélium

Evangélium Szent Márk apostol könyvéből: Mk. 9,2-13

No Comments »

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: ,,Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.’ Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok’ [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: ,,amikor halottaiból feltámad”. Aztán megkérdezték tőle: ,,Miért mondják a farizeusok és az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie?’ Ő így felelt nekik: ,,Illés, amikor eljön, először helyreállít mindent [Mal 3,23-24]; az Emberfiáról pedig meg van írva, hogy sokat kell szenvednie és gyalázatot kell tűrnie. Mondom azonban nektek, hogy Illés már eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint írva volt felőle.’

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.