Szűz Mária

Szűz Mária – Magyarok Nagyasszonya – Napi evangélium

Olvasmány a Jelenések könyvéből: Jel 20,1-4.11 – 21,2

No Comments »

Ekkor láttam, hogy egy angyal száll le az égből, akinél a mélység kulcsa volt, és kezében egy nagy lánc. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki az ördög és a sátán [Ter 3,1; Zak 3,1; Jób 1,6], és megkötözte őt ezer esztendőre. Levetette őt a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy ne csábítsa el többé a nemzeteket, amíg el nem múlik az ezer esztendő. Azután el kell oldozni, de csak rövid időre. Majd székeket láttam, és azoknak a lelkei foglaltak helyet rajtuk [Dán 7,9.22G], és kaptak ítélő hatalmat, akiknek fejüket vették a Jézusról való tanúságtétel és Isten igéje miatt, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, sem bélyegét nem vették homlokukra vagy kezükre, és éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig. Aztán láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt [Iz 6,1], akinek tekintetétől menekült a föld [Zsolt 114,3.7] és az ég, és nem volt hely számukra [Dán 2,35G]. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és a könyveket kinyitották. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve [Dán 7,10; Zsolt 69,29]. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva. A tenger visszaadta a halottakat, akik benne voltak, és a halál és az alvilág [Óz 13,14] visszaadták a halottakat, akik náluk voltak, és mindegyiket megítélték tettei szerint. A halált és az alvilágot [Zsolt 28,4; Óz 13,14] egy tüzes tóba vetették: ez a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe [Dán 12,1], azt a tüzes tóba vetették. Ekkor új eget és új földet láttam [Iz 65,17], mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet [Iz 52,1] Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt [Iz 61,10].

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.