Szűz Mária

Szűz Mária – Magyarok Nagyasszonya – Napi evangélium

Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből: ApCsel. 19,1-8

No Comments »

Amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: ,,Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?’ Azok azonban azt felelték neki: ,,Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.’ Ő erre megkérdezte: ,,Hogyan vagytok hát megkeresztelve?’ Azok így feleltek: ,,János keresztségével.’ Erre Pál azt mondta: ,,János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.’ Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott Isten országáról.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.