Szűz Mária

Szűz Mária – Magyarok Nagyasszonya – Napi evangélium

Szentlecke Szent Pál apostol Tesszalonikiekhez írt első leveléből: 1Tessz. 4,1-8

No Comments »

(Isten akarata szerinti életet éljünk, s akkor üdvözülünk.)

szentleckeEgyébként, testvérek, az Úr Jézusban kérünk és intünk titeket arra, amit tőlünk tanultatok, hogy hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen. Hiszen ismeritek a parancsokat, amelyeket az Úr Jézus által adunk nektek. Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent [Jer 10,25]. És senki se károsítsa meg, s ne csalja meg semmilyen ügyletben a testvérét, mert az Úr bosszút áll mindezért, mint ahogy már régebben megmondtuk nektek és bebizonyítottuk. Isten ugyanis nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem szentségre. Azért, aki megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is nektek ajándékozta [Ez 36,27].

Leave a Reply