Szűz Mária

Szűz Mária – Magyarok Nagyasszonya – Napi evangélium

Zsoltárok: Zsolt. 105,6-23

No Comments »

Vétkeztünk, mint ahogy atyáink, igaztalanul cselekedtünk, gonoszságot követtünk el. Atyáink Egyiptomban nem értették meg csodáidat, nem fogták fel nagy irgalmadat, lázadoztak, amikor a tengerhez, a Vörös tengerhez jutottak. De ő megmentette őket nevéért, hogy megismertesse hatalmát. Megfenyegette a Vörös tengert és az kiszáradt, és mint valami sivatagban, átvezette őket a mélységek között. Megmentette őket gyűlölőik kezéből, ellenségeik kezéből megszabadította őket. Víz borította el szorongatóikat, egy sem maradt életben közülük. Ekkor hittek szavainak, és dicséretére éneket zengtek. De csakhamar elfeledték tetteit, és nem bíztak terveiben, hanem heves kívánságra gerjedtek a sivatagban, és megkísértették Istent a pusztában. Ő teljesítette kérésüket, csömörlésig jóllakatta őket. Majd irigykedtek a táborban Mózesre, és Áronra, az Úr szentjére. Erre megnyílt a föld, elnyelte Dátánt, s elborította Abiron csoportját. Tűz gyulladt fel gyülekezetükben, láng égette el a bűnösöket. A Hórebnél borjút készítettek, és az öntött képet imádták. Dicsőségüket fölcserélték a füvet evő bika képével. Elfeledték Istent, aki megszabadította őket, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, csodákat Kám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös tengeren. El is határozta volna, hogy elpusztítja őket, ha választottja, Mózes, nem állt volna résen, hogy elhárítsa haragját, nehogy megsemmisítse őket.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.