Történt pedig ugyanabban az esztendőben, Cidkijának, Júda királyának uralkodása kezdetén, a negyedik esztendő ötödik hónapjában, hogy ezt mondta nekem Hananja, Ázur fia, a Gibeonból való próféta, az Úr házában, a papok és az egész nép szeme előtt: ,,Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Összetöröm Babilon királyának igáját. Két esztendőn belül visszahozom erre a helyre az Úr házának minden felszerelését, amelyet Nebukadnezár, Babilon királya elvett erről a helyről, és Babilonba vitt. Joachint, Joakim fiát, Júda királyát, és Júda összes száműzöttjét is, akik Babilonba mentek, visszahozom erre a helyre, — mondja az Úr, — mert összetöröm Babilon királyának igáját.’ Ekkor szólt Jeremiás próféta Hananja prófétához a papok szeme előtt és az egész nép szeme előtt, akik az Úr házában álltak, és ezt mondta Jeremiás próféta: ,,Valóban úgy tegyen az Úr! Váltsa valóra az Úr igéidet, melyeket prófétáltál, hogy visszahozzák az Úr házának felszereléseit és az összes száműzöttet Babilonból erre a helyre! De hallgasd csak meg ezt az igét, amelyet én mondok füled hallatára és az egész nép füle hallatára! Azok a próféták, akik előttem és előtted voltak ősidők óta, háborúról, bajról és dögvészről prófétáltak sok ország ellen és nagy királyságok ellen. Arról a prófétáról, aki békességet prófétál, akkor ismerhető fel, hogy azt a prófétát valóban az Úr küldte, ha a próféta igéje beteljesedik.’ Akkor Hananja próféta levette az igát Jeremiás próféta nyakáról, és összetörte. Majd ezt mondta Hananja az egész nép szeme előtt: ,,Így szól az Úr: Így töröm össze Nebukadnezárnak, Babilon királyának igáját két esztendőn belül minden nemzet nyakán.’ Jeremiás próféta pedig elment útjára. Így hangzott az Úr igéje Jeremiáshoz, miután Hananja próféta összetörte az igát, amely Jeremiás próféta nyakán volt: ,,Menj, és mondd meg Hananjának: Így szól az Úr: Faigákat törtél össze; csinálj helyettük vasigákat! Mert így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasigát teszek mindezeknek a nemzeteknek a nyakára, hogy szolgálják Nebukadnezárt, Babilon királyát, és szolgálni fogják őt; még a mező vadjait is neki adom.’ Majd ezt mondta Jeremiás próféta Hananja prófétának: ,,Halld hát, Hananja! Nem küldött téged az Úr, te mégis hazugsággal biztattad ezt a népet. Ezért így szól az Úr: Íme, én elűzlek téged a föld színéről; még ebben az esztendőben meghalsz, mert lázadást hirdettél az Úrral szemben.’ Meg is halt Hananja próféta még abban az esztendőben, a hetedik hónapban.
Akkor így szóltak a papok és a próféták a fejedelmekhez és az egész néphez: ,,Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prófétált, amint saját fületekkel hallottátok.’ Jeremiás azonban ezt mondta az összes fejedelemnek és az egész népnek: ,,Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak ez ellen a ház ellen és ez ellen a város ellen mindazokkal a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, s hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára! Akkor megbánja az Úr azt a rosszat, amelyet kimondott rólatok. Én pedig, íme, a kezetekben vagyok; tegyétek velem azt, ami jó és helyes a szemetekben! De tudjátok meg jól, hogy ha megöltök engem, ártatlan vérrel terhelitek magatokat, ezt a várost és lakóit, mert valóban az Úr küldött engem hozzátok, hogy elmondjam fületek hallatára mindezeket az igéket!’ Erre azt mondták a fejedelmek és az egész nép a papoknak és a prófétáknak: ,,Nem jár ennek az embernek halálbüntetés, mert az Úrnak, a mi Istenünknek nevében szólt hozzánk.’ De Ahikámnak, Sáfán fiának a keze Jeremiással volt, így nem adták őt a nép kezére, hogy megöljék.
Az ige, mely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól: ,,Állj az Úr házának kapujába, hirdesd ott ezt az igét, és mondd: Halljátok az Úr igéjét, egész Júda, akik beléptek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt! Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok! Ne bízzatok az ilyen hazug szavakban: ,,Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!” Mert ha valóban megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha valóban igazságot tesztek ember és társa között, a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomjátok el, ártatlan vért nem ontotok ezen a helyen, sem más istenek után nem jártok a saját vesztetekre, akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok, azon a földön, amelyet atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké. Íme, ti a hazug szavakban bíztok, melyek nem használnak. Loptok, gyilkoltok, házasságot törtök, hamisan esküsztök, Baálnak tömjéneztek, és más istenek után jártok, akiket nem ismertek; azután pedig eljöttök, és megálltok színem előtt ebben a házban, mely az én nevemet viseli, és így szóltok: ,,Megmenekültünk”, hogy elkövethessétek mindezeket az undokságokat? Vajon rablók barlangjává lett szemetekben ez a ház, mely az én nevemet viseli? Íme, én is láttam, — mondja az Úr. –
Zsoltár: Jeremiás próféta könyvéből: Jer. 31, 10-13
Halljátok az Úr igéjét, nemzetek, hirdessétek messze a szigeteken, és mondjátok: ,,Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját!’ Mert megváltotta az Úr Jákobot, és kiváltotta őt a nála erősebb kezéből. Eljönnek és ujjonganak Sion magaslatán, odaözönlenek az Úr javaihoz: a gabonához, musthoz és olajhoz, a fiatal bárányokhoz és borjakhoz. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem epedeznek már tovább. Akkor majd örül a szűz a körtáncban, ifjak és öregek együtt. ,,Gyászukat örömre fordítom, megvigasztalom és megörvendeztetem őket bánatukban.
Az Úr tudatta velem, és megtudtam. Akkor megmutattad nekem tetteiket. Én pedig olyan vagyok, mint egy kezes bárány, melyet levágni visznek; és nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem: ,,Pusztítsuk el a fát gyümölcsével együtt, és vágjuk ki az élők földjéből, hogy nevére se emlékezzenek többé!’ Seregek Ura, igazságos bíró, vesék és szívek vizsgálója, hadd lássam bosszúdat rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!
Ezt a parancsot adtam nekik: Hallgassatok szavamra, akkor Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek! Járjatok mindig azon az úton, amelyet parancsolok nektek, hogy jó dolgotok legyen! De nem hallgatták meg, és nem hajtották ide fülüket, hanem gonosz szívük megátalkodottságában annak tanácsai szerint jártak; hátukat fordították felém, nem pedig arcukat. Attól a naptól fogva, amelyen kijöttek atyáitok Egyiptom földjéről, mind a mai napig küldtem hozzátok valamennyi szolgámat, a prófétákat; nap mint nap, idejekorán küldtem. De nem hallgattak rám, és nem hajtották ide fülüket, hanem megkeményítették nyakukat, és még gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik. Ha elmondod nekik mindezeket az igéket, nem fognak rád hallgatni; ha szólítod őket, nem fognak válaszolni neked. Azért mondd nekik: Ez az a nemzet, mely nem hallgatott az Úrnak, az ő Istenének szavára, és nem fogadta meg az intelmet. Elveszett a hűség, eltűnt a szájukból.
