Azoknak pedig, akik elbizakodtak, mert azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: ,,Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: ,,Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből.’ A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ,,Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Mondom nektek: ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.’
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk 18,9-14
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 4,24-30
Majd így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz [1 Kir 17,8-16]. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán’ [2 Kir 5,1-27]. Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek a oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott.
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 15,1-3.11-32
Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: ,,Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.’ Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: Azután így szólt: ,,Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: ,,Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!” Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: ,,Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!” Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: ,,Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: ,,Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hízlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.” Aztán elkezdtek vigadozni. Az időseb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Az így válaszolt neki: ,,Megjött az öcséd, és apád levágta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.” Erre az megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta apjának: ,,Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hízlalt borjút.” Ő azonban azt mondta neki: ,,Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.”’
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 16,19-31
Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ,,Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” Ábrahám ezt felelte neki: ,,Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” Erre az így szólt: ,,Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: ,,Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött: ,,Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: ,,Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!”’
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 6,36-38
Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.’
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 12,49-53
Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával’ [Mik 7,6].
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 11,15-26
De közülük néhányan így szóltak: ,,Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.’ Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: ,,Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: ,,Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem”. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.’
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 11,5-13
Azután így szólt hozzájuk: ,,Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: ,,Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: ,,Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!’
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 9,7-9
Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és zavarban volt, mivel egyesek azt mondták: ,,János támadt fel halottaiból’, némelyek pedig, hogy ,,Illés jelent meg’, mások meg: ,,a régi próféták közül támadt fel valamelyik’. Ekkor Heródes azt mondta: ,,Jánost lefejeztettem; kicsoda tehát ez, akiről ilyeneket hallok?’ És látni akarta őt.
Evangélium Szent Lukács könyvéből: Lk. 8,19-21
Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: ,,Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.’ Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.’
