Szűz Mária

Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba. Itt találkozott egy Akvila nevű, Pontuszból származó zsidóval, aki nemrégen jött Itáliából — mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából –, meg a feleségével, Priszcillával, és elment hozzájuk. Mivel ugyanaz volt a mesterségük — sátorkészítők voltak –, náluk maradt és dolgozott. Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, hirdette az Úr Jézus nevét, és igyekezett meggyőzni a zsidókat és a görögöket. Amikor pedig Szilás és Timóteus megjöttek Makedóniából, Pál még többet fáradozott az igehirdetésben, és bizonyította a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. Mivel azok káromlások között ellentmondtak neki, lerázta ruháit, és azt mondta nekik: ,,A fejeteken a véretek! Én tiszta vagyok, és mostantól fogva a pogányokhoz megyek.’ Elköltözött tehát onnan, és betért egy bizonyos Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő férfinak a házába. Az illető háza a zsinagóga mellé épült. Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házával együtt, sőt, a korintusiak közül sokan, akik hallgatták, hittek és megkeresztelkedtek.

Akik elkísérték Pált, elvezették őt Athénig, aztán elutaztak, miután parancsot kaptak tőle Szilás és Timóteus számára, hogy mihamarabb menjenek hozzá. Pál pedig felállt az Areopágusz közepére és így szólt: ,,Athéni férfiak! Minden tekintetben nagyon vallásosnak látlak titeket. Amikor ugyanis körüljártam és megszemléltem a bálványképeiteket, egy olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felirat volt: ,,Az ismeretlen istennek.” Nos, akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek. Isten, aki a világot alkotta, és benne mindent — mivel ő a mennynek és a földnek ura –, nem lakik kézzel épített templomokban. Ő nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha valamire szüksége volna, hiszen ő ad mindennek életet, leheletet és mindent. Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják — bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint az egyik költőtök meg is mondta: ,,Az ő gyermekei vagyunk.” Mivel tehát Isten gyermekei vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet és az emberi gondolat alkotásához. Isten elviselte ennek a tudatlanságnak az idejét, most azonban hirdeti, hogy mindnyájunknak bűnbánatot kell tartani mindenütt, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélkezni fog a világ felett igazságban [Zsolt 96,13] egy férfi által, akit arra rendelt, és igazolt is mindenki előtt, mikor feltámasztotta halottaiból.’ Mikor a holtak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások meg azt mondták: ,,Erről majd még egyszer meghallgatunk téged.’ Ezzel Pál eltávozott körükből. De néhány férfi csatlakozott hozzá és hívő lett, köztük Areopagita Dénes, valamint egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások is. Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.

Elhajóztunk tehát Troászból. Egyenesen Szamotrákiába jutottunk, másnap Neápoliszba, innen pedig Filippibe, amely Makedóniának ebben a részében az első telepes város. Ebben a városban töltöttünk néhány napot, és beszélgetéseket folytattunk. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóvízhez; úgy gondoltuk, hogy ott az imahely. Leültünk ott, és szóltunk az asszonyokhoz, akik összegyűltek. A hallgatóságban volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy hallgasson mindarra, amit Pál mondott. Miután ő és házanépe megkeresztelkedett, így könyörgött: ,,Ha úgy ítéltek meg, hogy hűséges vagyok az Úrhoz, térjetek be házamba és maradjatok nálam.’ És erővel rá is vett minket.

És történt, hogy amikor Péter belépett, Kornéliusz elébe jött, és a lábaihoz borulva hódolt neki. Péter azonban fölemelte őt és így szólt: ,,Kelj föl, én magam is ember vagyok!’ Akkor Péter beszélni kezdett: ,,Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, ellenkezőleg, kedves előtte bármelyik nép fia, aki féli őt és igazságot cselekszik. Miközben Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták. A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt. Hallották ugyanis őket nyelveken beszélni és magasztalni Istent. Ekkor Péter azt mondta: ,,Vajon megtagadhatjuk-e a keresztség vizét azoktól, akik a Szentlelket éppúgy elnyerték, mint mi?’ Elrendelte tehát, hogy kereszteljék meg őket Jézus Krisztus nevében. Ekkor megkérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.

Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívővé lett zsidó anyának és pogány apának volt a fia. A testvérek, akik Lisztrában és Ikóniumban voltak, jó véleménnyel voltak róla. Pál azt akarta, hogy vele menjen az útra, azért magához vette és körülmetéltette, tekintettel a zsidókra, akik ezekben a helységekben voltak; mindenki tudta ugyanis, hogy az apja pogány volt. Amikor sorra járták a városokat, s tudatták, mihez kell tartaniuk magukat, közölték velük a határozatokat, amelyeket az apostolok és a presbiterek hoztak, akik Jeruzsálemben voltak. Így az egyházak megerősödtek a hitben és gyarapodtak számban napról-napra. Amikor keresztülmentek Frígián és Galácia tartományán, a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék Isten igéjét. Míziába érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte őket. Ezért átmentek Mízián, és lementek Troászba. Itt látomás jelent meg Pálnak éjnek idején: egy makedón férfi eléje állt és könyörgött neki: ,,Jöjj át Makedóniába, és segíts rajtunk!’ Miután ezt a jelenést látta, késedelem nélkül igyekeztünk elindulni Makedóniába. Biztosan tudtuk, hogy Isten hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.

Erre az apostolok és a presbiterek az egész egyházzal együtt jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antióchiába Pállal és Barnabással Júdást, akit melléknevén Barszabásnak hívnak, és Szilást — ők a testvérek között vezetők voltak –, és kezük által ezt az írást küldték: ,,Üdvözlet az apostoloktól és a presbiter testvérektől a pogányokból lett testvéreknek, akik Antióchiában, Szíriában és Kilíkiában vannak! Mivel hallottuk, hogy némelyek, akik közülünk kerültek ki, megzavartak titeket szavaikkal, és feldúlták lelketeket, bár tőlünk megbízást nem kaptak, jónak láttuk, miután megállapodásra jutottunk, hogy férfiakat válasszunk ki és küldjünk el hozzátok a mi igen kedves Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik életüket adták a mi Urunk, Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik mindezt személyesen, élőszóval is tudtotokra adják. Úgy tetszett ugyanis a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi további terhet ne rakjunk rátok, csak azt, ami szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fojtott állatoktól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Jó egészséget!’ Azok tehát, miután elbocsátották őket, lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a sokaságot, és átadták a levelet. Amikor elolvasták, örültek a vigasztalásnak.

Eközben néhányan azok közül, akik lejöttek Júdeából, így tanították a testvéreket: ,,Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.’ Mivel pedig Pál és Barnabás nagyon felháborodtak ezen, elhatározták, hogy Pál, Barnabás és még néhányan a többiek közül menjenek fel Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a kérdésnek az ügyében. Az egyház elkísérte őket, ők pedig átmentek Fönícián és Szamarián. Elbeszélték a pogányok megtérését, nagy örömet szerezve az összes testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek fogadták őket, ők pedig elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat művelt velük az Isten. De egyesek, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívők, előálltak, és azt mondták, hogy azoknak is körül kell metélkedniük, és nekik is meg kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Emiatt az apostolok és a presbiterek összegyűltek, hogy megvizsgálják ezt a kérdést.

Antióchiából és Ikóniumból azonban utánuk jött néhány zsidó. Felbujtották a tömeget, és megkövezték Pált. Azután kivonszolták a városon kívülre, abban a hitben, hogy meghalt. De amikor a tanítványok körülvették, felkelt, és bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal.

Mikor pedig a pogányok és a zsidók a főembereikkel együtt támadásra készültek, hogy bántalmazásokkal illessék, sőt megkövezzék őket, és ők értesültek erről, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe, és körös-körül az egész tartományba. Mindenütt hirdették az evangéliumot. Volt Lisztrában egy bénalábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, fennhangon azt mondta: ,,Állj fel egyenesen, a lábaidra!’ Az felugrott és járkált. Amikor a néptömeg látta, hogy mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: ,,Az istenek emberi alakot öltöttek, s leszálltak hozzánk!’ Barnabást elnevezték Jupiternek, Pált meg Merkurnak, mert ő vitte a szót. A város előtt lévő Jupiter-templom papja bikákat és koszorúkat hozott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni. Amikor az apostolok, Barnabás és Pál meghallották ezt, megszaggatták ruhájukat, kiáltozva kisiettek a tömeg közé, és ezt mondták: ,,Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, s éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, a tengert és mindazt, ami bennük van [Kiv 20,11]. A letűnt időkben megengedte minden pogánynak, hogy a saját útján járjon, de önmagát sem hagyta tanúságtétel nélkül, mert jót cselekedett az égből: esőt, termékeny időket adott, betöltötte szívünket eledellel és örömmel.’ Bár ezeket mondták, alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne mutasson be nekik áldozatot.