Szűz Mária

Szűz Mária – Magyarok Nagyasszonya – Napi evangélium

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 16,1-12.15-16

Sárai pedig, Ábrám felesége nem szült neki gyermeket. Volt azonban neki egy egyiptomi rabszolganője, név szerint Hágár. Azt mondta Sárai Ábrámnak: ,,Íme, az én méhemet bezárta az Úr, hogy ne szüljek. Menj be hát a szolgálómhoz, hátha legalább az ő révén nyerek gyermeket!’ Ábrám hallgatott Sárai szavára. Ő tehát vette Hágárt, az egyiptomi rabszolganőjét, tíz esztendővel azután, hogy Kánaán földjén megtelepedtek, és feleségül adta a férjének. Ábrahám pedig bement Hágárhoz. Hágár, amikor látta, hogy fogant, lenézte asszonyát. Azt mondta erre Sárai Ábrámnak: ,,Igaztalanul jársz el velem! Én adtam öledbe a szolgálómat, s az, mióta látja, hogy fogant, lenéz engem. Ítéljen az Úr közöttem és közötted!’ Ábrám azt felelte neki: ,,Íme, kezedben van szolgálód, tégy vele, ahogy tetszik.’ Erre Sárai úgy megsanyargatta, hogy az megszökött. Amikor az Úr angyala így találta őt a pusztában, annál a vízforrásnál, amely a Súr felé vivő úton van, — így szólt hozzá: ,,Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy?’ Ő azt felelte: ,,Az úrnőm, Sárai színe elől menekülök.’ Az Úr angyala erre azt mondta neki: ,,Térj vissza úrnődhöz, s alázd meg magad a keze alatt!’ Majd így folytatta az Úr angyala: ,,Úgy megsokasítom utódodat, hogy sokasága miatt meg sem lehet majd számlálni!’ Azután pedig így szólt az Úr angyala: ,,Íme, fogantál, s fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek, mert meghallotta az Úr nyomorúságodat. Vadszamárhoz lesz hasonló: kezet emel mindenkire, s rá is kezet emel mindenki. Valamennyi testvérével szemben veri fel majd sátrait.’ Hágár fiút szült Ábrámnak, ő pedig Izmaelnek nevezte fiát, akit Hágár szült neki. Nyolcvanhat esztendős volt Ábrám, amikor Hágár megszülte neki Izmaelt.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 15,1-12.17-18

Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: ,,Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!’ Ábrám ekkor megkérdezte: ,,Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat!’ Aztán így folytatta Ábrám: ,,Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm!’ De az Úr azt válaszolta neki: ,,Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd!’ Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: ,,Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!’ Aztán így folytatta: ,,Éppen ilyen lesz az utódod is.’ Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki. Ekkor azt mondta neki az Úr: ,,Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Úrból, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.’ Ám ő azt válaszolta: ,,Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?’ Az Úr erre azt felelte neki: ,,Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!’ Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté. A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket. Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá. Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: ,,Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 13,2.5-18

Ábrám igen gazdag volt jószágban, aranyban és ezüstben. Lótnak azonban, aki Ábrámmal volt, szintén voltak juhnyájai, marhacsordái és sátrai. Így az a föld nem bírta el, hogy együtt lakjanak. Olyan sok jószáguk volt ugyanis, hogy nem lakhattak együtt. Ebből aztán veszekedés támadt Ábrám és Lót nyájainak pásztorai között. — Abban az időben még kánaániak és periziták laktak azon a földön. — Ábrám azt mondta tehát Lótnak: ,,Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk! Itt van előtted ez az egész föld: válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek!’ Felemelte tehát Lót a szemét, és látta, hogy az egész Jordán-környék, mindaddig, amíg Coárba jut az ember — ekkor még nem pusztította el az Úr Szodomát és Gomorrát –, mindenütt olyan bővizű, mint az Úr paradicsoma, és mint Egyiptom. Lót ezért a Jordán-környékét választotta magának, és keletre tért; így elváltak egymástól a testvérek. Ábrám Kánaán földjén maradt, Lót pedig a Jordán-környék városaiban telepedett meg, és Szodomában lakott. A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösök voltak az Úr előtt. Az Úr azt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: ,,Emeld fel szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak fogom adni örökre. Olyanná teszem utódodat, mint amilyen a föld pora: ha van ember, aki meg tudja számlálni a föld porszemeit, utódodat is meg tudja majd számlálni. Kelj fel, és járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked fogom adni!’ Felszedte tehát Ábrám a sátrát, elment, és letelepedett Mamre Tölgye mellett, amely Hebronban van, s ott oltárt épített az Úrnak.

Olvasmány a Teremtés könyvéből:nTer. 13,2.5-18

Ábrám igen gazdag volt jószágban, aranyban és ezüstben. Lótnak azonban, aki Ábrámmal volt, szintén voltak juhnyájai, marhacsordái és sátrai. Így az a föld nem bírta el, hogy együtt lakjanak. Olyan sok jószáguk volt ugyanis, hogy nem lakhattak együtt. Ebből aztán veszekedés támadt Ábrám és Lót nyájainak pásztorai között. — Abban az időben még kánaániak és periziták laktak azon a földön. — Ábrám azt mondta tehát Lótnak: ,,Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk! Itt van előtted ez az egész föld: válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek!’ Felemelte tehát Lót a szemét, és látta, hogy az egész Jordán-környék, mindaddig, amíg Coárba jut az ember — ekkor még nem pusztította el az Úr Szodomát és Gomorrát –, mindenütt olyan bővizű, mint az Úr paradicsoma, és mint Egyiptom. Lót ezért a Jordán-környékét választotta magának, és keletre tért; így elváltak egymástól a testvérek. Ábrám Kánaán földjén maradt, Lót pedig a Jordán-környék városaiban telepedett meg, és Szodomában lakott. A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösök voltak az Úr előtt. Az Úr azt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: ,,Emeld fel szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak fogom adni örökre. Olyanná teszem utódodat, mint amilyen a föld pora: ha van ember, aki meg tudja számlálni a föld porszemeit, utódodat is meg tudja majd számlálni. Kelj fel, és járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked fogom adni!’ Felszedte tehát Ábrám a sátrát, elment, és letelepedett Mamre Tölgye mellett, amely Hebronban van, s ott oltárt épített az Úrnak.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 12,1-9

Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak: ,,Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.’ Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Hetvenötesztendős volt Ábrám, amikor elindult Háránból. Vette Sárait, a feleségét, és Lótot, testvérének a fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, meg azokat a szolgákat, akiket Háránban szereztek, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. És eljutottak Kánaán földjére. Ábrám átvonult az országon, egészen a szíchemi helyig, a Móre Tölgyéig. — Akkor még kánaániak laktak azon a földön. — Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak, és azt mondta neki: ,,Ezt a földet a te utódodnak adom!’ Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. Onnan aztán a felé a hegység felé tartott, amely Bételtől keletre volt, és ott felütötte sátrát, úgyhogy Bétel nyugatra esett, keletre pedig Ái. Ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. Aztán továbbment Ábrám, és egyre a Negeb felé tartott.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 17,3-9

Ábrám arcra borult. Isten így folytatta: ,,Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek; királyok származnak majd tőled. És azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted, és utódaid között, nemzedékről-nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódodnak. Neked és utódodnak adom majd ezt a földet, ahol most idegenként tartózkodsz, Kánaánnak egész földjét örökös birtokul, és Istenük leszek.’ Isten ezután azt mondta Ábrahámnak: ,,Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 12,1-4a

Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak: ,,Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.’ Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Hetvenöt esztendős volt Ábrám, amikor elindult Háránból.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 11,1-9

A föld akkor még egy ajkú és egyazon beszédű volt. Amikor azonban Keletről elköltöztek, Sineár földjén egy mezőségre bukkantak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: ,,Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki tűzben!’ Aztán felhasználták a téglát építőkőnek, az aszfaltot meg habarcsnak, és azt mondták: ,,Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot! Érjen a teteje az égig, hogy híressé tegyük nevünket, és szét ne szóródjunk az egész földre!’ Az Úr ekkor leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet építettek az ember fiai, és azt mondta az Úr: ,,Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész: ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát!’ Így el is szélesztette őket onnan az Úr az egész földre, s ők abbahagyták a város építését. Azért nevezték el tehát azt Bábelnek, mert ott zavarodott össze az egész föld nyelve, s onnan szélesztette el őket az Úr a föld egész színére.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 9,1-13

Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: ,,Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől. Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az ember Isten képére alkottatott. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!’ Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: ,,Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.,, Azután Isten azt mondta: ,,Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

Olvasmány a Teremtés könyvéből: Ter. 8,6-13.20-22

Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Ezután kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára — ugyanis viz volt még az egész földön. — Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöldlevelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: ,,Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.’